Nyári találkozás |
![]() ![]() |
2012-08-08 10:27:39 |
A nagy nyári szabadságolások idején „kihalnak a városok”, de az éppen hazalátogató, régen látott kedves ismerőssel azért néha összefuthat az ember a ceglédi utcán. Így történt ez nemrégiben, hogy Kovácsné Csonki Katalin, a Kossuth Művelődési Központ közelmúltban megvalósított pályázatának egykori Európai Uniós programmenedzsere, itthon tartózkodott pár napig. Mint mondta, nem családi látogatásra érkezett, ugyanis a Hágai Magyar Iskola tanára, az Amszterdami Magyar Iskola szervezője és tanára és a Hollandiai Magyar Szövetség ajánlásával vett részt a Balassi Intézet által szervezett „Magyar Iskolák Világtalálkozója” programsorozaton, ahová közel 100 magyartanárt vártak a 4 kontinensről. Találkozó és továbbképzés a diaszpórában élő magyartanárok számára, ahol egy érdekes és szerethető mai Magyarországotmutattak be a jelenlevőknek. A résztvevők és az Intézet munkatársai közösen gondolkodtak azon például, hogy hogyan lehet egy harmadik és negyedik generációs magyar származású fiatal érdeklődését felkelteni – és majd fenntartani – országunk iránt. A nyelvoktatás és a magyarságismeret összekapcsolása a kulturális élményekkel – lehet az az út, amihez a Balassi Intézet kínálja a programokat és a segítséget – fejezte be rövidke élménybeszámolóját Kovácsné Csonki Katalin, akinek jó pihenést kívánva megköszöntem a tájékoztatást. Jó tudni, hogy van egy ceglédi is a magyar nyelv és kultúra követei között.
Hédi Utoljára frissítve: 2012-08-08 10:28:44 |
