CEGLÉDI HÍRHATÁR - Az emlékeimből élek

CEGLÉDI HÍRHATÁR
   
 2018.12.11.
 Kedd
Ma Árpád napja van.
Holnap Gabriella napja lesz.
   EUR árfolyam
   323,21 Ft
   CHF árfolyam
   286,17 Ft
   
   
   
   
   
   

 

MINDEN HÍR | AKTUÁLIS | SZÍNES | VÉLEMÉNY | RENDŐRSÉGI HÍREK | SPORT | KULTÚRA | TÖBB HÍRHATÁR | HELYBEN VAGYUNK!

    
2011. 12. 26. 22:23     


Az emlékeimből élek
Pár évvel ezelőtt Cegléden, Kazinczy születésének 250. évfordulójára novellaíró pályázatot hirdetett a város. A felnőtt kategória első helyezettjének írása.

Pár évvel ezelőtt Cegléden, Kazinczy születésének 250. évfordulójára novellaíró pályázatot hirdetett a város. A felnőtt kategória első helyezettjének írása. 

 

 

 

 

 

 

 

 

"Én ágyamba lefekszek, én semmitül nem félek, Három őriz engemet, az bíztatja lelkemet. Az Atyának szerelme, a Fiúnak kegyelme, a Szentlélek ereje. Jézus énvelem, senki ellenem, bátor szívem jó fegyverem."


Minden éjjel Istenben alszom el, és álmaimban otthon járok.

Amikor a mozdulatlan levegő a Napnak búcsúzásával kezdi meg halk szavú kézfogóját a természettel, s az est hírnöke, a szél előbújik odújából és csöndes, békét adó kertillattal hinti be égi útját, álomba ringatva a világ mindenségét. A földkerekség elhalkul és az égbolt tükrén, az éjszaka tanúi szikrázó fénytáncot járva pislognak a sötétségbe.


Szélcsend van, mégis zörög az ablakrács. Úgy tartják, mielőtt végleg eltávozik a lélek, elköszön azoktól, akikhez evilági életében köze volt. Ki lehet az? Majd reggel kiderül, hiszen itt gyorsan szöknek a hírek, bár foganatja aligha van. Az itt magára hagyott emberek néma fejbólintással veszik tudomásul a lélekcsónakon elszállított lelket, ahol senki sincs egyedül. Két éve már, de sosem fogom megszokni, hogy minden éjszaka hét idegennel osztozom az álmaimon, s akiknek különböző életsoraik végével azonosulok. Az ember itt éjszaka érzi igazán elhagyatottságát, önmaga magányában való vergődését, amikor halkan, sírva mormogja kétségbeesett imáját a levegőbe, így remélve mihamarabb az utolsó átváltozást.


Akinek van családja, az minden nap sóhajtva vágyja az időt, amikor megjelennek, s mihelyt beteljesül a találkozás, a pillanatnyi nyomorúságot feledteti, de nem sok idő telik el, amikor az itt hagyott lélek újra visszavánszorog a várakozás folyosójára. Nekem nincs családom. Sose volt igazán. Anyám volt egyedül, akire számíthattam, s aki igazán szeretett. Nem csak engem, sokakat. Szerette az embereket. Ha az utcán találkozott valakivel rend szerint megölelte vagy megfogta a kezét, attól függően, hogy mennyire kedvelte az illetőt. Látszólag ez egy szeretetteljes cselekedet, de valahol mélyen valójában benne lapult az önzőség is, ugyanis anyámat mások érintése, akár idegenek érintése, boldogsággal töltötte el. Szerelmes lett tőle. Az egész világ a szerelmese volt. Anyám a világot is egész másképpen szemlélte, mint ahogy én megismertem. Ő a dolgokat nem pusztán önmaguk valóságában szerette. Nem azért, mert van. A jelentés vonzotta, a szimbólum, melyet magában hordott. Melyet akarva-akaratlan átültetett magába, legyen az fűszál vagy csillaghullás. Óhatatlanul beleivódott az emlékezetébe az, akihez vagy amihez egyszer valamilyen formában köze volt. Nem felejtett. Emlékszem, hajnalhasadtával édesanyám mindig ugyanazon az útvonalon vezetett a város piacterére, hogy eladja mindazt, ami a kevéske földünkön megtermett. Sosem értettem miért megyünk mindig a varjak útján.

 

 

Hiszen a házak ébredező szomszédságát lépteim nyomán már ismertem, és én hiába untam, anyám a végletekig ragaszkodott a szemébe fogadott megszokott, öreges házakhoz. Csípős hajnalokon utunkat a kerítéseken gunnyasztó éjfekete varjak kísérték, melyeknek tekintete megfagyott félelmet ültetett gyermekfejem gondolatainak húspuha talajába, s melyek így anyám lépteinek szorosabb követését idézték elő. Levegőt az orromon vettem, féltem, ha résnyire nyitom számat, s ott szökik ki lelkem árnyfelhője, míg meglátják a hidegnek éjsötét hírnökei, s jaj akkor mi lesz velem? Többen vannak, s nagyobbnak láttam őket minden létezőnél. Ha észrevesznek, elcsípnek és többé nem marad léptem a földön. A kerítésen nyugvó kormos varjak szinte már anyámat súrolták, de látszólag nem törődött velük. S ha kivájják a szemét?- gondoltam riadva- Akkor mi lesz? Sosem történt semmi, ezért hát kezdtem gyanakodni anyámra, hogy vagy jóban van a varjakkal, vagy pedig láthatatlan. Hallgatag csodálkozásom idővel aztán megragadta értelmét. Anyám nem láthatatlan, s az út, amelyen jártunk, az emlékezés útja volt. Anyám ifjúságának útja, amelyen egykor apámat megismerte. Talán erre és sok más fel nem tett kérdésre akart anyám néma választ adni akkor, amikor az emlékeit taposta el minden reggel annak, akinek részese vagyok. De hiába volt mindez, ha végtére is fattyú maradtam.


És most, hogy vénkoromra életem folyama elapadni látszik, nem várok semmit az élettől. Mit is várhatnék, amikor már kezet fogni sem tudok vele. Bizonyára bennünket a Jóisten itt felejtett, máskülönben hogyan létezhetnénk mások terhére? S hogyan kerülhettünk volna ide, a teherhordók végső megkönnyebbülésére? Hajnalodik, s a természet különböző színekben pompázik minden napszakban, de mindez hiába, ha idebent minden nap ugyanúgy telik. Aki nem járt még itt, az nem tudhatja, hogy milyen a belenyugvás alázata. Egy külvilági ember talán azon gondolkodik, hogy mi az ami éltet? Hiszen ágyhoz kötöttségem miatt mozdulatlanságra ítéltetett szárnyaszegett rab vagyok. Már mindent az emlékeimben őrzök. Számomra nem volt üdvözítőbb cselekedet a világon, mint valóra váltani a reményt. Hiszen a remény zörgeti a lelket, amely nyugalmat ad az élethez ragaszkodónak. Ez az érzés akkor lépett nászra bennem, amikor ifjúkoromban megmentettem egy szitakötőt a haláltól. Azóta minden, látszólag vesztett életet igyekeztem megmenteni, ha nem is a haláltól, de valami sokkal rosszabbtól. Mert a reménytelenség állapotánál nincs keservesebb, ezért a reményvesztett lelkeket meg kell tölteni ragaszkodással. Aki már nem bízik az élet szeretetében, az lelkileg megsemmisülve várja a halált. A remény kulcsa a szeretet. Aki vakságába temetkezve szemléli a világot az nem sokat lát az élet örökös szépségéből. Aki fél lábbal már az Isten küszöbén áll, s a félelemtől reszkető lélek az utolsó könnycseppeket sírja bele az éjszakába, attól búcsúzik az idő. Az erős ember a lélek jelleméről ismerszik meg. Hogy nem segíti magát közelebb a Teremtőjéhez. Hogy bátor szíve mérhetetlen hatalom. Hogy a test maga a lélek szolgálója. Vár. Mint a szűzlány, aki esténként a szerelemről gondolkodik, úgy várja a sebzett angyalember Mindenható napfényes jegyesét. Nem ismerem a halált, ezért nem félem. 

 

A legtöbb ember a halál árnyékában érzi csak meg a kegyelem állapotát. Pedig nem a halál a kegyelem, hanem maga a megváltás. Bármikor is következzék be. Akár az életben, akár azon túl. Gyermekkorom számára a testből távozó lélek a lepke színében volt jelen, ezért ha döglött lepkét találtam, azt eltemettem. Egyszer, ifjúságom gyönge húsvétján a fűben talált lepkét a Fiú testének hittem, s ezért valamelyest nagyobb gonddal ástam meg az aprócska sírt, amelybe a lepketetemet helyeztem. Miután elföldeltem, elmémbe hasított a felismerés: Jaj! De hiszen ő nem teremtetett! Sebaj- gondoltam én akkor, amikor Istent játszottam- a hangyáknak, vagyis nekünk is élni kell valamiből. Az volt az utolsó lepke, amit halva találtam.

Hát így. Valahogy így voltunk mi ketten egész életemben. Én és a Fentebbvaló.

 

Szokolai Katalin


További hírek

  De most őszintén: Mi lett volna, ha betörnek az Országházba a tüntetők...?
2018. 12. 09. 18:00 hirhatar.hu
  Semmi sem számít: Megfagyott egy idős ember Ferencvárosban
2018. 12. 09. 13:03 hirhatar.hu
  Schobert Norbert kérjen bocsánatot az egész országtól...!
2018. 12. 08. 16:21 hirhatar.hu
  Betörtek a Kossuth térre a szakszervezeti tüntetők
2018. 12. 08. 16:14 hirhatar.hu
  Lázár reagált a cikkünkre – mindent tagad
2018. 12. 08. 14:30 hirhatar.hu
  Végleges: Elviszik a Nagy Imre-szobrot a Vértanúk teréről
2018. 12. 07. 18:21 hirhatar.hu
  Tragikusan korán elhunyt az országgyűlés egyetlen kerekesszékes képviselője
2018. 12. 07. 17:01 hirhatar.hu
  Valami nagy-nagy tüzet kéne rakni a baloldalon, hogy felébredjenek
2018. 12. 07. 15:01 hirhatar.hu
  Jénahát: Magyar Népköztársaság felirattal jött ki egy „új” pénzérme
2018. 12. 07. 14:00 hirhatar.hu
  Lázár János és Szabó Bálint együtt repesztett 200 km/h-val az M5-ösön...?
2018. 12. 06. 15:30 hirhatar.hu





IMPRESSZUM | MÉDIAAJÁNLAT | SZABÁLYZAT | HÍRLEVÉL

(c)2o15 Hírhatár Lapcsoport