A budapesti Kolibri Gyermek- és Ifjúsági Színház az „osztályterem-színházi előadások” keretében Monoblock: Helló, Náci! című produkcióját mutatta be a Közgazdasági Szakközépiskolában az érdeklődő fiataloknak.

A jól megírt történet szereplőit, a német rendőr – Mészáros Tamás, a neonáci fiatal – Ruszina Szabolcs és a lengyel feketemunkás – Szanitter Dávid, mesterien mutatták be a színészek.

Szanitter Dávid (Jan), Mészáros Tamás (Erich), 3 diák mellett Ruszina Szabolcs (Rudi)

Az előadást követő beszélgetésben is természetesen szó volt az emberek és a nemzetek egymás közötti ellenszenvéről, a gyűlölet valamilyen formájának a kialakulásáról.

Tarkó Ilona tanárnő és szervező, Szanitter Dávid és Mészáros Tamás

A bemutatott történet atmoszférikus előadását tovább kellett gondolni. Tovább kellett gondolni – és ez ennek a kisszínházi Helló, Náci! produkciónak és a művészeknek nagyon nagy érdeme.

Szöveg és fotó: Hédi

Az eseményről való híradás után kapta lapunk az iskola egy diákjának beszámolóját, melyet az alábbiakban közlünk.

Az iskola befejezése előtt pár nappal került bemutatásra a Ceglédi Közgazdasági és Informatikai Szakközépiskolában a Helló, náci! című előadás. Diáktársaimmal, tanárokkal, érdeklődő felnőttekkel láthattam a tantermi keretek között „felépített” színházat, amely számtalan kreatív megoldással segítette a történet megértését és továbbgondolását.

A Kolibri Színházban láttam már előadásokat, tehát tudtam, hogy a jó színészeken és a különleges gondolati szemléleten kívül komoly élménnyel is gazdagodom. A Helló, náci! darab előtt már részt vettem ugyanúgy az iskolánkban rendezett előadáson. Számomra a drámaóra sem volt újdonság, hiszen az előadások többségében előtte vagy utána, esetleg mindkét esetben részt vettem már ilyen foglalkozásokon.

A Kolibri Színházban az lehet a legvonzóbb az érdeklődők számára, hogy egy előadás és egy drámaóra sem ugyanolyan. Én eddig az összes előadáson úgy éreztem, hogy a nézők is inspirálják és formálják a szereplőkben végbe menő belső változásokat. A beszélgetések során megvitatjuk a színdarab alatt jelenlévő problémákat, a szereplők közötti konfliktusokat. Az alkotók a nézők véleményére, érzéseikre és gondolataikra kíváncsiak. A számukra új felvetéseket végiggondolják és az alapján át is értékelik pl. a szereplők jellemét. Úgy hiszem, színmű és néző között ennél közelebbi kapcsolat nem is jöhetne létre.

Az előadás kezdete érdekes volt, hiszen a rendőr szerepét betöltő Mészáros Tamás „invitált” be minket a terembe, amolyan utasításos modorban. A hatás nem maradt el. Belépve láthattuk, hogy a nagy terem hogyan vált kis teremmé. A láncok és bilincsek különös hangulatot kölcsönöztek az osztályteremnek. A színpad és a nézőtér teljesen eltért a számomra eddig megszokottól. Mint később kiderült, a színdarab során mi magunk alkottunk falat. Miután elfoglaltuk a helyünket, Erich a rendőr elkészítette a cellát, amihez szikszalagot használt. A „színpad” közepén megjelent fekete négyzetet bámulva mindannyiunkat sajátos hangulat fogott el; én legfőképpen kíváncsi voltam a kellékek felhasználására és jelentésére. Meglepődve hallgattam az osztálytársaimat, akik még nem vettek részt ilyen „osztálytermesített” darabban, hogy sokan közülük félelemhez hasonló érzéseket éreztek. A köztünk és a színészek közötti szűk hely, a rendőr parancsoló tekintete, és a kialakított díszlet hangulata okozhatta ezt az érzést. Ennek ellenére nekik is nagyon tetszett az előadás. Ezek az érzések azt mutatják, hogy – mivel egy karnyújtásnyira játszódott tőlünk az előadás – mennyire a hatása alá kerülhetünk egy megjelenített és nagyobb részt elképzelt börtöncellának.

A börtöncella nemcsak a helyet, hanem a konfliktushelyzetet is betöltötte. Ez akkor látszott a legjobban, mikor Rudi és Jan a cellából kilépve a Mátrixról kezdtek el beszélgetni, s bár két ellentétes álláspontot képviseltek ebben a témában is, mégsem vitatkoztak, hanem próbálták meggyőzni egymást. A börtöncella egy szimbólum is lehet. A neonáci és a feketemunkás közötti konfliktuson túl jelképezheti a minden emberre vonatkozó törvényeket. Hiszen tárgyilagosan, objektíven szemlélve az egyik ember bűnrészes volt egy gyilkosságban, a másik munkavállalási engedély nélkül dolgozott bevándorlóként. Tágabb értelemben a sztereotípiákból való kitörhetetlenséget is szimbolizálja.

A két láncdarab lehetséges, hogy egy egész láncot alkotott, így az elszakadást, az egység felbomlását jelképezheti. Vagyis a Németországon belül kialakult ellenszenvet a különböző emberek, nemzetiségek, közösségek ellen.

Az egyszerű berendezési tárgyakat, mint a széket és a padot is jól használták ki a színészek. Az egyik legkényelmetlenebb helyen, a börtönben a kényelem luxusnak számít. Amikor Rudi és Jan is meg van bilincselve, a korlátok közé szorított helyzetüket próbálják méltóságteljesen elviselni. Ezért a padot, illetve a széket az önbecsülésük védelmére használják fel. Ha a földön ülnének, az sértené az önérzetüket is.

Az iskolában előadott Kolibris előadások azért nyújtanak különleges élményt, mert a néző maga is alkotóvá válik. Sokkal nagyobb esélyt ad gondolataink kibontakozására. A kevés díszlet, a letisztult környezet szabadjára engedi a képzelőerőnket. Mégis a legfontosabb a néző szemszöge, aki a klasszikus színpadokon csak a megfigyelő szerepét töltheti be. A színészek és a nézők között nagy távolságok vannak, ezért a díszlettel próbálják megteremteni a hangulatot. Az osztályteremben a játéktérhez való közelség, a színészek, a zajok mind-mind hozzájárulnak a színdarab sajátos környezetének megjelenítéséhez.

Harmat Fruzsina 12. b